Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A rendőrség vizsgálja a felvételeket.
Megdöbbentő felvételek kerültek nemrég a boon.hu birtokába. A videókon az látható, hogy tizenéves diáklányok hogyan bántalmazzák, illetve alázzák meg társaikat. Mindkét felvétel Miskolcon készült: az egyik a Miskolc Pláza parkolójában, a másik pedig annak tetején.
A tetőn készült videón egy lányt aláznak meg társai, akit többen is „fenyegető módon körbevesznek”, miközben a videót készítő biztatja őket:
„Pofozd meg, fejeld meg”
– hallatszik a felvételen. Az egyik lány végül megüti a fenyegetett társát, aki ennek hatására letérdel támadói előtt. Erre egy másik lány úgy reagál: „Most kajak g**i ennyire megalázzátok egymást?”
A másik felvétel a pláza parkolóházában készült, és abban egy másik társaság szerepel. Ott szintén többen fenyegetnek meg egy lányt, akit egyikőjük meg is üt. Közben a videót készítő „elképedve”, „Úh g**i…” káromkodással csodálkozott rá a látottakra.
A portál mind a két videót eljuttatta a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol vizsgálják őket. A hatóságok későbbre ígértek tájékoztatást arról, hogy milyen bűncselekményekkel és következményekkel kell szembenézniük a felvételen szereplőknek és az azokat készítőknek.
Nyitókép: Képernyőfotó